Életem erősen rövidített regénye Marosvásárhelyen, Erdélyben születtem 1946-ban. Ott is maturáltam, a Bolyai Farkas Líceumban. Csak hálával gondolhatok az alma materre, mindaz, amit ma tudok, ami érdekel, amihez értek, itt alapozódott meg. Nem sokkal az érettségi után nagy változás történt az életemben, édesanyámmal kettesben átjöttünk Magyarországra, hazatelepültünk. Azóta is Budapesten élek, teljesen nagyvároslakó lettem, el sem tudom képzelni, hogy máshol éljek. Szót kell ejtenem édesanyámról, pestiesen szólva nagy játékos. Négy éves lehettem, amikor szüleim elválltak, ezután anyám beiratkozott a marosvásárhelyi orvosi egyetemre és annak rendje és módja szerint el is végezte, úgy, hogy senkitől semmilyen támogatást sem kapott. A hatvanas évek elején keményedni kezdett az erdélyi magyarok sorsa, erre anyám úgy döntött, hogy hazatelepül. 63 késő őszén érkeztünk Budapestre, három bőrönddel, se állás, se lakás. Kemény kezdés volt. Aztán anyám körzeti orvosként helyezkedett el, engem meg 64-ben felvettek az ELTE-re. Öt év után kutatóvegyészként diplomáztam. A kémia már az általános iskolában is érdekelt, aztán gimnazista koromban egyik osztálytársammal kísérletezgettünk, egy alkalommal sikerült is a fehér foszforral lukat égetni a szőnyegbe. Aztán egy kisebb robbanás után el is tiltottak egymástól. A 60-as években az egyetemisták gondtalan éveit éltem és ezalatt a tanuláson túl, számos más dologgal is foglalkoztam. Három évfolyamtársammal gyakorlatilag az egyetem öt éve alatt állandóan bridzseltünk, egy év kávéházinak nevezett játék után már versenyszerűen. Akkoriban az egyetlen hely ahol versenyszerű körülmények között lehetett játszani, az a Budapesti Bridzs Egyesület által kedd és szerda esténként, a Kőris utcában rendezett páros- ill. csapatversenyek voltak. Megpróbálkoztam az ejtőernyőzéssel is, a Postás klubban el is jutottam a 19, vagy 20 ugrásig, de közben lelohadt az érdeklődésem. És ekkor jött a véletlen, ami egy életre elkötelezett a vitorlázás mellett. 67-ben, nyáron az egyetem termelési gyakorlatra küldte a vegyész hallgatókat, a mi csoportunk testületileg a fűzfői Nitrokémiát választotta. Többünk biciklivel ért le a helyszínre, egy iskolában kaptunk szálást, szóval nagyon romantikus volt. Csodaszép nyarunk volt, kettőkor vége volta a munkaidőnek, lebicikliztünk a tóhoz és ott élveztük a vizet és a napfényt, no és a fiatalságunkat. Egyik ottani munkatársam, aki Kecsa becenévre hallgatott, éppen mancsaftot keresett repülő hollandijához, rögtön kapható voltam. Másnap már a trapézon virítottam, néha, egy-egy rosszul sikerült forduló után a pedig vízben landoltam. Innen kezdve nem volt megállás, a következő szezonban kishajós vizsgát, majd egy év múlva nagyhajós vizsgát tettem. Nyaranta többedmagammal vitorláztuk körbe a Balatont. A Belkertől béreltük a hajókat, volt olyan nyár, hogy 6 hajón húszegynéhányan vitorláztunk Boglártól Almádiig, Siófokig, majd vissza Keszthelyig. Kedvenc hajónk a Beluga volt, akkoriban ez majdhogynem luxushajónak számított, pedig az ágyakon kívül semmi sem volt bennük, sőt még motor sem volt a hajókon, egy-egy krajcolós kikötés a keskeny balatoni kikötőkben igazi teljesítmény volt. Itt és így tanultam meg vitorlázni! A kikötők még nagyon kezdetlegesen voltak felszerelve, se villany, se víz, sőt legtöbbször még csak WC sem volt. Aki csak a mai viszonyokat ismeri, el sem tudja képzelni azt a világot. Mégis rettentően élveztük.      Első munkahelyem a Híradástechnikai Ipari Kutatóintézet volt, ahol az akkor szárnyait bontogató (és néhány év múlva hamvába holt) magyar félvezető kutatásba és gyártásba kapcsolódtam be. Másfél-két év alatt sikerült egy új mikroáramköri maszk-technológiát kidolgoznom, amelyikből szabadalom is lett. Ez volt a pech, a szokásoknak megfelelően rögtön több önjelölt szerzője is lett a szabadalomnak, mire észbe kaptam éppen csak, hogy nem hagytak ki a szabadalmi bejegyzésből. Fiatal voltam és tapasztalatlan. Rövid idő múlva, belátva a kulisszák mögé, el is ment a kedvem a tudományos pályától, egy tavaszi napon beadtam a felmondásomat és ott álltam munka nélkül.  Azokban a napokban találkoztam egy vitorlás ismerősömmel, aki ajánlotta, hogy jelentkezzek az IBUSZ-hoz, ők szoktak nyaranta vitorlázni tudókat alkalmazni a Balaton-parti szállodák melletti hajóikhoz. Így lettem azon a nyáron vitorlás oktató a Tihany-révi szállodánál. Belekóstolhattam a legvidámabb barakk szürke gazdaságába. Mindenki ügyeskedett, és lehetőség szerint saját zsebre játszott. Rövid idő alatt kiderült, hogy ez a szocialista szolgáltatóipar nem az én világom. Ősszel megint munka nélkül álltam, de rövidesen megismerhettem a gazdaság egy másik területét, propagandista lettem egy műszer-kereskedelmi vállalatnál. Hónapok alatt itt is kiderült, hogy ez sem az én világom. És ilyenkor szokott beköszönni a szerencse.