bavaria50
elöljáró szó magamról filmográfia gondolatok naplók az Óceán
  tervek, meghívó lakóhajóval Földközi tenger a Karib tenger Francia Plinézia  
     
 
    Balatoni nyár két Belugával a 70-es évek legelején  
 

A délceg kapitány, és Gunya a kormányos

Olaszos ebéd, szocialista kiszolgálás [(b-j) Gyuri, Gunya, Rezső, Ágica]

Gunya a kormánynál, a kapitány sapkában
Valamikor, boldogult ifjúkoromban minden évben levonultunk a Balatonra, esetenként több hajóval is. Pontosabban, még februárban valamelyikünk sorban állt a Belker budapesti irodája előtt, hogy a kedvelt hajóinkat, a tervezett időre kibérelhessük. Amikor már ún. nagyhajós vizsgánk is volt, akkor jogosultak voltunk a Beluga nevű dupla tőkesúlyos, kajütös hajó vezetésére. A mellékelt képek egy ilyen alkalomkor készültek, valószínűleg 1971-ben, vagy 1972-ben, amikor két hajóval körbevitorláztuk a tavat.  
 

A másik hajó a "Mólótoló" és legénysége

Erős szélben cirkálva, kapaszkodom a kormányba, mellettem Rezső

Elmerengve nézem a távolt
Boglárról indultunk, majd Révfülöp, a tihanyi félsziget nyugati öble, a sajkodi part következett. Horgonyon éjszakáztunk, varázslatos volt. Majd átvitorláztunk a tihanyi szoroson, Füred, majd Almádi és jöhetett a déli parton Siófok. Minden helyen egy-két éjszakát töltöttünk és látogattuk a parti alkoholkimérési mű- intézeteket. Visszafelé egy balatonföldvári éjszaká- zást követően egy hosszú menettel Keszthelyre men- tünk. Ekkorra legtöbbször vége volt az hajó bérleti időnknek, visszahajóztunk Boglárra.