bavaria50
elöljáró szó magamról filmográfia gondolatok naplók hajózni jó!
  tervezés hajó & legénység pozíciók HA5XY/MM  
     
    Puerto de Mogan, Gran Canaria
[09-11-10] ugyan még nem vagyunk ott, de az interneten már rákészültünk a kiinduló kikötőnkre
    képek az indulásról
[09-11-14-től 09-11-18-ig] Puerto de Mogan, behajózás, a hajó átvétele és átvizsgálása, antenna és rádió szerelés, bevásárlás és az ellátmány szortírozása,
ezen kívül megtekintettük a konkurenciát is, azaz az ARC mezőny egy részét
  menetben  

az átkelés első szakasza, Gran Canariatól a Zöldfoki szigetekig (860 tengeri mérföld)
[09-11-18-tól 09-11-24-ig]
Szerda délután 4 óra után pár perccel kötöttünk el a parttól és indultunk neki a nagy kalandnak. A parthoz közel változó szelek voltak, egy darabig motorral távolodtunk a szigettől, majd megjött az előírásszerű észak-keleti szél és mi felhúzott vitorlákkal haladtunk bele az éjszakába. Naponta 120 és 180 tengeri mérföld közötti utat tettünk meg, majdnem végig 15-20 csomós szél fújt. Napi két alkalommal beindítjuk a motort, leginkább azért, hogy feltöltsük az akkumulátorokat.
Kialakultak a szolgálattevő párok, nappal 4 óránként, éjszaka 3 óránként váltjuk egymást. Napi egy alkalommal meleg ételt főzünk, volt már csirkeaprólékleves, párolt csirke pesto-s pennetésztával, paprikás krumpli, currys csirke sültkrumplival, lencsekfőzelék sültkolbásszal és virslivel. Ezen a szakaszon elfogyasztottuk a nyers csirkehúst, mostantól egyebek következnek.
Aztán az utolsó napon, amikor már minden reményt feladtunk egy nagyobb halra, Zoli fogott egy méretes dorádót. Az aznapi vacsoraterv rögtön felborult.
Mivel nem akartunk éjszaka érkezni az ismertelen kikötőbe, utolsó délután és éjszaka erősen reffelt génuával mentünk és reggel fél nyolc körül értünk Mindelo-ba, a Zöldfoki szigetek fővárosának kikötőjébe.

  a csapat   a Zöldfoki szigetek [09-11-24-tól 09-11-26-ig]
Egy tüneményes, a turisták által még nem letarolt vidék, a népek végtelenül barátságosak, az árak mérsékeltek, igazi trópusi feeling.
Pechünkre, amikor egy autót bérelve körbejártuk a szigetet, éppen a Szahara felől hozott, nagyon finom szemcsés homok teljesen homályba burkolta a Napot. Vezetőnk szerint éventre max 10 ilyen nap van, nekünk sikerült belenyúlnunk.
A zöldség és a halpiac maga a csoda, kapható mindenféle egzotikus növény és gyümölcs, a halakat meg közvetlenül a halászcsónakokból rakodják ki és árulják. A nagyobb halakat meg a helyszínen szétszabdalják és teszik ki a pultokra. Ugyan a köjál dobna egy hátast a látványól, de itt minden tényleg friss.
    a nagy út [09-11-26-tól 09-12-09-ig]
Csütörtökön, késő délután indultunk, mostantól terv szerint két hét, éjjel-nappal.
Az első igazán nagy élmény vasárnap ért minket, az addig sikertelen horgászbrigád szinte egy időben megakasztott két méretes halat, azóta csak halat eszünk, ebből még lázadás is lehet :-)
Napi 150-160 mérföldeket teszünk meg. Közben voltak gyenge szeles napok és zivatarosak is.
Sok-sok napon át egyetlen hajót sem látunk, mi vagyunk itt egyedül, furcsa érzés.
Végül is kevesebb mint 14 nap alatt átkeltünk!
    megérkeztünk Barbadosra! [09-12-9 és 10]
Sikerült minden nagyobb bonyodalom nélkül átkelni az Atlanti óceánon. Egy hajós barátom mondta, hogy ha szerencsénk van, akkor a passzát szét úgy átfúj minket az óceánon, mint egy tollpihét.
Hát elmondhatom, hogy szerencsések voltunk.
Hajnalban érkeztünk be Bridgetownba, ahol a hatalmas cruiserek között kötöttünk ki, hogy bejelentkezzünk. A "tömegárú" a hatalmas úszó szállodahajókról meg csak ömlött ki mellettünk.
A sziget évszázadok óta angol fennhatóság alatt állt, nem csoda, hogy minden olyan viktoriánus.
Hajós szempontból nem egy leányálom, nincs rendes vitorláskikötője, mi is csak horgonyon tudtunk éjszakázni. Nem véletlen, hogy az ARC is áttette székhelyét St. Lucia-ra.

    Union Island (St. Vincent & Grenadines) [09-12-11 és 12]
Az első igazán karibi sziget, mindösszesen 17 négyzetkilométer, két kis falucskával és alig 2000 lakossal. Itt mindenki eladni akar, csak boltocskákat és kocsmácskákat láttunk az általunk meglátogatott Clifton Village-ben, ami közvetlenül a szigeten található kis repülőtér mellett fekszik.
    Tobago Cays (St. Vincent & Grenadines) [09-12-12 és 14]
Öt kis korallsziget, amelyet a Horseshoe Reef (Lópatkó zátony) és a World's End Reef (Világvége zátony) vesz körül, csodás látvány de a zátonyok miatt elég bonyolult behajózni. A hajók csak horgonyon, vagy bóján állnak, bocival lehet kimenni a partra, vagy úszva.
Nekünk kissé vendégmarasztaló lett, mert elromlott a motorunk hűtőrendszere és több mint egy napig szerencsétlenkedtünk, mire sikerült megjavítani. Telefonos távsegítséget kértünk Tamástól, egy magyar Volvo-motor szakértőtől, így sikerült életet lehelni a hűtőbe.
    Bequia (St. Vincent & Grenadines) [09-12-14 és 15]
A Grenadines szigetcsoport legnagyobb, vulkáni eredetű tagja, több mint 6000 lakossal. Ide már akár autóval is el lehetne jutni, mert az Admiralty Bay-ban lévő Port Elizabet egyben kompkikötő is.
    Wallilabou Bay [St. Vincent]
Egy tüneményes kis öböl St. Vincenten, a főszigeten. Alig értünk a kikötő bejáratához, máris megjelentek csónakokban az árusok, akik halat, zöldséget, gyümölcsöt és mindenféle saját készítésű bizsukat árulnak. Viszont segítettek kikötni, mivel a motorunk már csak előremenetben működött.
Az öbölben láthatók a "Karib tenger kalózai" film díszletei, itt forgatták az elhíresült film egyes jeleneteit. Az egyik árus azzal büszkélkedett, hogy statisztált a filmben Jack Sparrow kapitány, alias Johnny Depp oldalán. A díszletek ugyan már szétesőben vannak, de az ideérkezőket körbelengi a kalózvilág feelingje.
    St. Lucia
Utunk végcélja, St. Lucia önálló szigetország, itt található Rodney Bay, egyben az ARC végállomása is. Wallilabou Bay-ből közvetlenül ide jöttünk, mivel a motorunk bármikor teljesen leállhatott. Már sötét éjszaka volt amikor horgonyt dobtunk a külső öbölben és csak másnap araszoltunk be a belső, védett kikötőbe. Kárpótlásul béreltünk egy kisbuszt és körbeautóztuk a szigetet. Buja trópusi növényzet, nyüzsgő élet a piacon, fortyogó iszapvulkánok és kénes kigőzölgések Sulfur Spring-ben, banánültetvények, álomszerű panorámák.