Történt még valami Angliában, ami alapvetően megváltoztatta az életemet az elkövetkező években. Egy informális beszélgetés kapcsán megerősítették azt, amit itthon fél füllel hallottam, egy korábbi miniszteri látogatáskor a két munkaügyi miniszter megállapodott, hogy az angol kormány támogatna egy magyarországi, kötetlen tanulási médiát fejlesztő intézmény létrehozását. Hazajövetelem után érdeklődtem a minisztériumban erről a megállapodásról, elsőre senki sem emlékezett rá. Aztán néhány nap múlva felhívott Szűcs Pali és elmondta, hogy tényleg van ilyen a jegyzőkönyvekben, de senki sem foglalkozik vele. Miután a Pixel csak vegetált, túl drágák voltunk a még nem is létező piacon, felmerült bennem, miért is ne használnánk ki a lehetőséget. Naivitásom itt is kiviláglik, azt hittem, hogy megismételhető Magyarországon az angliai példa, állami (és ugye, lehetőség szerinti nemzetközi) támogatással megteremthető a hazai kötetlen tanulási technológia. A naivitásomat csak fokozta a rendszerváltás eufóriája, azt hittem, most aztán minden megváltozik, az ideológia helyét az értelem veszi át. Aztán persze később kiderült, hogy az értelem szót be kell helyettesíteni a pénz által motivál (ön)érdekkel.
De vissza a történethez. Valószínűleg jókor voltam jó helyen.
Arra gondoltam, hogy egy ilyesfajta intézet lehetőséget teremtene arra, hogy folytassam a számítógéppel vezérelt videó kísérleteimet, sőt továbbléphetnék az akkoriban megjelent CD-i irányba A Compact Disk Interactive volt az az első, a Philips által kifejlesztett technológia, amelyik képes volt teljesértékű, azaz teljes képernyőn 25 kép/másodperc megjelenésű videókat is kezelni számítógép-vezérléssel. És ami a tervben nem volt megvetendő, mindezt nemzetközi támogatással! Készítettem egy tervezetet, amelyet Pali bevitt az államtitkárnak, aki meglátta benne a perspektívát és nem sokkal később személyesen is érdeklődött a terv iránt. Külön meg kell említenem az államtitkár nevét, Rolek Ferencnek hívják, ma is hálás vagyok neki a támogatásért. Ma szinte elképzelhetetlen az akkori, rendszerváltó hangulat. Az emberek nyitottak voltak, a bürokrácia még nem telepedett rá mindenre, és hihetetlenül hangzik, voltak emberek, akik önzetlenül, mindenféle hátsó szándék és pénz várása nélkül egy ügy mellé tudtak állni.
És ami szinte a mese kategóriája, az államtitkárral szóban megállapodtunk, hogy megszervezem a leendő intézetet és ehhez elegendő volt egy fax, amit az angol félnek küldött, miszerint engem bízott meg a bonyolítással.
Közben az angol Munkaügyi Minisztérium egy nagyszabású kiállítást rendezett Magyarországon, a BME aulájában, ahol bemutatták a kötetlen tanuláshoz alkalmazható legújabb technológiákat. E kiállítás szervezésében a Pixel Interaktív Kft is részt vett, sőt mi voltunk az egyetlen hazai kiállítók.
A kiállítás alatt Magyarországra látogatott néhány magas rangú angol minisztériumi korifeus, akiket a Pixel, mármint hogy mi meghívtunk vacsorázni a Kinizsi utcai Kaltenbergbe, ahol természetesen jelen volt Rolek Ferenc és Szűcs Pál is. Gyakorlatilag akkor született meg a későbbi FOK, a Fővárosi Oktatástechnológiai Központ. Az angolok elmondták, hogy egy pályázatot kéne benyújtanunk a Know How Fund-hoz, amiben támogatást kérnénk a leendő intézet létrehozásához. A pályázatot a Pixelben, Gerő Péter kollégámmal közösen írtuk meg, napi kapcsolatban voltunk az angolok által kijelölt mentorunkkal, Graham Cheetham-mal. A kész pályázatot a Munkaügyi Minisztérium továbbította az angoloknak és mi vártunk. 1991 késő őszén telefont kaptunk Grahamtől, hogy megnyertük a pályázatot, és mintegy 270 ezer fontot kaptunk. Ekkora összeget mindaddig csak számtanpéldákban láthattam.
Persze a problémák igazán csak most kezdődtek. A pályázat feltétele volt, hogy a támogatást csak állami, vagy önkormányzati alapítású intézet kaphatja. Mivel a Pixel magáncég volt, szóba sem jöhettünk, függetlenül attól, hogy a pályázattal kapcsolatos valamennyi költséget mi viseltük.
A Minisztérium nem szándékozott intézményt létrehozni, ott álltunk egy zsák pénzzel és nem tudtuk elkölteni. 
Ezzel a problémával kerestem meg Rolek Ferencet, aki felvette a telefont és felhívta egy volt egyetemi tankörtársát, Marshall Miklóst, aki akkortájt főpolgármester helyettes volt. Röviden vázolta neki a gondot és elküldött hozzá. Ismét szerencsém volt, egy olyan emberhez küldtek, aki nem bürokrata volt, hanem aki a rendszerváltás kapcsán tenni akart egy új világért. Nem véletlen, hogy nem sokáig maradt a fővárosi önkormányzatnál, és előbb egy nemzetközi alapítványnál dolgozott, jelenleg a Transparency International európai és közép-ázsiai regionális igazgatója.
Nem akarom hosszúra nyújtani a történetet, több mint fél évig írtam az egyik tanulmányt a másik után, minden akkori frakció meghallgatott terveimről, telephelyet kerestünk, bizottsági üléseken faggattak hozzánemértő "politikusok", szóval belekerültem a hivatali darálóba. Többször a Közgyűlés napirendjére tűzték az alapítást, majd általam nem ismert okok miatt levették onnan. Őszintén, voltak olyan pillanatok, amikor már nem is hittem a pozitív végkifejlettben.
Később, amikor már beleláttam a politika bugyraiba, szembesültem azzal, hogy milyen szerencsés is voltam. Ha ez az egész procedúra nem a rendszerváltást követő néhány, "laza" évben történik, kizárt, hogy egy ilyen kezdeményezés sikert ér el. Ma elképzelhetetlennek tartom, hogy létre lehetne hozni egy új intézetet, hasonló kondíciókkal. A pártok, frakciók egymást csesztetése lehetetlenné tesz bármilyen, szakmai alapokon nyugvó, és csak szakmai érdekeket figyelembe vevő döntést.    
De akkor még nem feszültek olyan politikai utálatok egymással szembe, mint manapság.
Elképzelhetőnek tartják azt, hogy egy MDF-Kereszténydemokrata-Kisgazda kormány államtitkára, a FOK megalapítását támogató beszédet mond a Fővárosi Önkormányzat SZDSZ-Fidesz többségű közgyűlésén, és a jelen lévő 62 képviselőből 61 igent szavaz a FOK megalapítására? Csak tudnám, hogy ki volt az az egy tartózkodó.
Mindez 1992 júliusának végén történt, a FOK augusztus 1-ével alakult meg, én lettem az igazgatója.
Ami ezután történt, az a hétköznapok - általában nem lélekemelő - aprómunkája, de mindezt örömmel csináltam majd 15 évig, a FOK mégis csak a saját kitalációm, mondhatnám saját gyerekem volt. Csodás évek következtek, egy olyan intézet volt a hátam mögött, ahol mindazokat a fejlesztéseket, kisérleteket elvégezhettem, amelyek érdekeltek, amelyeket fontosnak tartottam, angol mintára kötetlen tanulási oktatócsomagokat fejlesztettünk, elsőnek mi készítettünk magyar nyelvű CBT (Computer Based Training) és CDi (Compact Disk Interactive) tananyagot, létrehoztuk az első magyar WEB-iskolát, és ami a mai napig meghatározó eredmény a közoktatásban, a FOK és személy szerint én fogalmaztam meg egy közoktatási informatikai rendszer szükségességét és a FOK elsőnek Magyarországon, meg is valósította ezt az elképzelkést.
A válás 2007-ben nem volt ilyen emelkedett, egyrészt belefáradtam abba, hogy állandóan résen kellett lennem, melyik pártnak éppen milyen kinemmondott elvárása, esetleg hátsó szándéka van a FOK-kal kapcsolatban, másrészt a közvetlenül a FOK tevékenységét befolyásoló emberekkel sem tudtam már szót érteni. Nyugdíjba menekültem.