Velence története       Velencét és környékét, a Po és a Piave folyók közötti vidékeet már a történelem előtti korban is lakták, de a római korban még alig említik. Valószínűleg a Kr. u 452-ben bekövetkezett, Attila vezette hunok betörése késztette a környék lakóit, így az Aquileiaban lakókat is, hogy a természetes lagúna szigeteire meneküljenek. A népvándorláskorban számos támadás érte a területet, ez tovább növelte a laguna-béli szigetek lakosságát. Velence önálló állami léte 697-től számítódik, az addig Istriából kormányzott Comune Venetiorium különálló tartománnyá vált. A közösségek ekkor Paolo Lucio Anafesto személyében vezetőt választottak, ő volt Velence első dozséja.         Kr. u. 827-ben hazahozták Szent Márk evangélista hamvait Egyiptomból. Ő és szárnyas oroszlánja azóta Velence szimbólumává nőtt, maga az állam Szent Márk Köztársaságnak nevezte magát. A 10. században az irányítást a Nagytanács vette át, ez azt jelentette, hogy a dózse mellé 6 tagú testületet állítottak, a Signoriát. Az igazgatási teendőket a procurato- rok, az igazságszolgáltatást egy 40 tagú testület látta el. Később a Frank Birodalom körbekerítette a szárazföld felől a lagúnát, 810-ben a dózse és a patríciusok ekkor költöztek át a lagúna közepén lévő Rialto-szigetre.       A középkorban a város tengeri hatalommá fejlődött: a 9. században kereskedelmi kap- csolatai már a Keletrómai Birodalom egész területét behálózták, sőt az arab államokra is kiterjedtek. A Keletrómai Birodalom a normannok ellen nyújtott segítség fejében 1080-ban egész Dalmáciát és Isztriát Velence birtokába adta. A város igazi felvirágzását azonban mégis a keresztes hadjáratok hozták meg. A város legnagyobb zsákmányát 1204-ben ejtette, mikor a 90 éves Enrico Dandolo a IV. keresztes hadjáratban keresztes lovagokkal megegyezve meghódította Konstantinápolyt. A kereske- delmi jogot ekkor Velence kapta meg, gyarmataivá váltak az Égei-tenger szigetei Krétával együtt. Bizánc számtalan kincse a városba került.         Több természeti csapás sújtotta a várost, így két tűzvész 1574-ben és 1577-ben. 1575-ben szörnyű pestisjárvány tizedelte meg a lakosságot (negyedrészét elpusztította), majd 1630-ban egy újabb járvány 40 000 ember életét követelte. E csapások soka- sága megtörte a Velencei Köztársaságot. A 17. század során már világossá vált, hogy a tengeri forgalom az óceánokra tolódott, ahol más hatalmak szerezték meg a vezetést.       A köztársaságot Napóleon, a forradalom tábornoka eltörölte: 1797. május 17-én a hadvezér minden ellenállás nélkül vonult be a városba. Napóleon bukása után a város az osztrákok birtoka lett. 1848-ban Velencében is népfelkelés tört ki és Manin Daniel vezetésével kikiáltották a Köztársaságot, majd a város 1866-ban csatlakozott az Olasz Királysághoz.       A velencei csatornák titkai (1996 A&E Television Network)             Velence ma         Velence egy fogalom! Számtalan regény és film készült, magáról a városról is, no meg úgy is mint helyszín. Aki csak egyszer volt ott, soha sem fogja elfelejteni. Ez nem csak egy bűbájos olasz város, ez Velence. A legtöbb turista ugyan csak a központi szigetet, a Rialto-t sétálja végig, de (saját magad vezette) hajóval mód nyílik a kevéssé látványos, kisebb szigetet is meglátogatni, ahol csomó meglepetés érheti az embert. Muranoban az üvegmesterség, az üvegfúvás a látvány, Burano a csipkéiről híres. Nagyon kevesen tudják, hogy az örmény mechitarista rendnek saját szigete van a lagúnában, mint ahogy neve is mutatja, ez a San Lazzaro degli Armeni. És akkor még nem beszéltünk a híres velencei Lido-ról, ahol a világ kőgazdagai nyaral- nak, vagy a kicsiny Torcellóról, amely majd ezer évig püspöki székhely volt. Torcelló híres lakója volt Ernest Hemingway, aki itt írta "A folyón át a fák közé" című regényét. Venice, Italy (2013, Hoosier Tim's Travel Videos) Velence (ismeretterjesztő film) [History International)